Valaha elsárkányosodott Nőként kezdtem életem, mint oly sokan. Mert bizony tanult folyamat a Férfiak kezelése, némely ponton elviselése, de leginkább megismerése. Úgy hiszem, kölcsönösség elvén működő, gályázás. No és komoly munka az önuralom elsajátítása is. Ahogy egyre mélyebbre úszunk egy kapcsolat tengerében, úgy kerülünk közelebb partnerünkhöz, magunkhoz egyaránt.
Több tíz év tapasztalása a nemek „szembe szelében”, s mára már második házasságomban evickélve úgy vélem, alapvetően stabil cölöpként áll kapcsolatunk, lelkünk zúgolódó tengerében. Mégis a minden pillanatok változó széliránya kikezdi a mindennapok szélcsendjét. S hiába az egyik hajós döntése, amikor a másik úgy érzi, ő a kapitány, életünk párja hozza meg a döntést, számos esetben nélkülünk, helyettünk.
De pár napja megfordult a szélirány, minden elem, s az Égiek támogatásával. Testükben, lelkükben sérült Nők velőtrázó sikolya rázta meg az univerzumot. A fájdalom kiszakadt, hogy imák, mantrák, zene és tánc szárnyán messzire szálljon elzavart viharfelhőként, megsemmisülve számunkra. Mert a változás fájdalommal, sikollyal jár. Együtt indultunk mi, Nők át a hídon, a változás hídján, elérni a másik partot. A körülvevő hullámok hol dühödten, indulatosan csaptak a magasba körülöttünk, hol elcsitultak, pillanatnyi megnyugvást hozva háborgó lelkünknek, mint naplementekor a vízfelszín.
Egyensúlyunk többször kibillent könnypatakok, mi több óceánok viharát hozván. De mi, mind teremteni jöttünk. Egy céllal, létrehozni valami újat, egyensúlyba kerülni kívül, s belül egyaránt. S miközben újjászületésünkhöz vezető utunkat a Férfiak is támogatták a biztos partról, s a háttérben ókori város rezgése is elért hozzánk, minket felemelve eszméltünk, nem híd, amin vergődünk, hanem közös hajónk az, melynek stabilitása reményében teszünk, teremtünk! S nem a másik part a cél, hanem másik tengerre hajózás, a kiterjedt boldogságé.
Igen, egy hajóban evezünk. Nem vagyunk egyedül, egységben élünk, érzünk, élvezünk, létezünk. Megteremtve az Új Nőt, aki szűzies tisztasággal ugyan, mégis kellő határozottsággal siklik tovább a tenger hol viharos, hol nyugodt vizein. Övé a tapasztalásból eredő, támogató erő, a legszentebb lélek, mely érinthetetlenné válik a szenvedés tengerén.
S akik még sérült sirályként kísérik hajónkat a szenvedélyek tengere felé, ne tántorodjanak meg akkor sem, ha orkán erejű szél csap szemükbe, vagy a hullámok föléjük emelkedni látszanak! Higgyenek bennünk, kik már a hajóban ülünk, s Magukban is, hogy együtt biztosan révbe érünk! Mert nem csupán a cél, de az egységben megtett út a fontos! Nőként, és Férfiként is, együtt, egy megújult egyensúlyban.