Valaha, a kezdeteknél a Nőt ősi teremtőként, a termékenység eredendő szimbólumaként jegyezték. Később, spirituálisan elsötétült évszázadokon keresztül a Nő, mint másodlagos személy bandukolt a Férfi mögött mint fizikailag, úgy szellemileg, lelkileg, elnyomva magában mindazt az életerőt, jogot az örömhöz és boldogsághoz, Önmaga megismeréséhez, ami mindvégig sajátja volt és lesz, amíg világ a világ.
Nem ismerte magát a Női nem, semmilyen szempontból. És ennek hosszas folyományaként már engem sem lepett meg igazán, amikor kedves, addigra középkorú barátnőm, lelkendezve újságolta nekem, akkor, ott huszonéves bizalmasának:
„…Te tudtad, hogy nekünk, Nőknek, ott lent…3 lyuk is van?!?…”
Szemei a felismerés fényében úgy csillogtak, hogy szinte suttogva feleltem, nehogy szégyenérzetet keltsek Benne, tudatlansága miatt:
„…Igen, én tudtam…”
Szemei kikerekedtek a meglepődéstől, s nyitottságomat kihasználva, kíváncsian kérdezett tovább:
„…S Te nem Vagy rá kíváncsi, milyen is ott lent?…”
Nem hittem a fülemnek! Most az én szemeim nyíltak nagyra!
„…Azt akarod mondani, hogy Te…Te még nem láttad Magad minden szemszögből?…”
Érdekes. Minden nap belemosolygunk kis kozmetikai tükrünkbe keresve egy elbújó pattanást, kósza szőrszálak után kutatva, sminkünket tökéletesítve. De még a mindennapi tisztálkodáskor sem jut eszünkbe lejjebb csúsztatni azt a kis tükröt, hogy meglessük, mit rejtenek azok a titkos ajkak odalent.
„…Miért, Te még nem?…” – Otrombára sikeredett eme rövid válasz. Ugyanaz játszódott le Benne, ami bennem is. Hogy lehet, hogy ennyi idősen jómagam képben vagyok ezekről a dolgokról, míg Ő, jóval idősebbként, eddig mit sem sejtett saját nőiségéről?
Majd foszladozó ködként érkezett a bizonyosság. Barátnőm még olyan korban született, amikor az orvosok, általában Férfi a Nőnek különösen nem nyújtott felvilágosítást ezekről a dolgokról. (Megjegyzem, számos esetben még ma sincsenek tisztában Hölgytársaim maguk testiségével.) A Nők egymás között sem, s anyák lányaiknak sem mertek beszélni ilyesmikről, leginkább neveltetésük eredményeképpen. Mi több, talán Ők sem tudták, tudhatták mi is van pontosan a lábaik között, hogyan néz ki, s milyen örömök kiaknázatlan forrása is az valójában. És az igazat megvallva, én is barátnők elejtett szavaiból, kusza történeteiből szereztem tudomást, még az első havi vérzés nehézségeiről, az áhított orgazmus könnyedebb elérhetőségeiről is. Még az én Édesanyám sem mert maga mellé ültetni, s mesélni, vagy válaszolni kérdéseimre ez ügyben. Eltévelyedett világot éltünk. Ahol a Nő nem lehetett, nem tudott saját maga lenni. Inkább szolgált, s így merni sem gondolt saját maga felszabadítására.
Nekem már szerencsém van. Jelen életemben egy olyan korban élhetek, ahol Nővé válhat a Női nem megélve, megtapasztalva teljes nőiségét, nőiességét. Amikor szabadon, s nem csak szabadosan, s már nem csak teljes prűdségben és szűziességben kell vegetálnia a mindennapokban. Csajszisan cseverészhetek lányaimmal bármely Női témáról, felvállalhatjuk nemiségünket, akárhol a világban, történjék az öltözködés, viccelődés, viselkedés, véleménynyilvánítás tekintetében. Fiatalon megismerhették Önmagukat, kívánságaikat, igényeiket, érzelmi és sexuális identitásukat, teljes emberként felvállalva mindazt, mint Nő.
Ahogyan Írisz – virágnyelven Női szirom – bontja szirmait, bibéit megmutatva incselkedőn, s védelemként borítja is azokat egyben, megcsodáljuk. Hiszen benne láthatjuk magunkat, teljes női mivoltunkat. Ismerjük fel, s lássuk be végre, ugyanígy mi, Nők is csodásak vagyunk, fogadjuk büszkén csodálóink hódolatát, hiszen a csodálatos Föld ereje áll mögöttünk! Hiszen, mi magunk vagyunk a Csoda!
ÚJ EGYENSÚLY – LÁTTAD-E MÁR VALAHA (AZT, AMI A LÁBAD KÖZÖTT VAN)?